Vidéken is számít a tárhely

A magyar mezőgazdaság egyre magasabb szinteket hódít meg, amibe számos szereplő kezd újonnan bekapcsolódni. A magyar föld szerencsénkre nagyon termékeny, így minden alap és luxusnak mondható konyhai alapanyag megterem rajta és benne. A barátom és a kedvese ezt használta ki és egy kisebb földterületet vett meg, ahol konyhakerti növényeket termesztenek, de eladásra. Ezen növények nem esnek át vegyszeres kezelésen, csupán a permakultúrális ültetésnek köszönhetően, teljesen biónak mondhatók a termékeik, melyeket családok részére értékesítenek az interneten keresztül, úgy, hogy az éppen aktuálisan termő növényekből, növény kosarakat csinálnak, melyek futár segítségével kerülnek a megrendelő otthonába. Ehhez az internetes honlap kiépítéshez és e-mail fiók szolgáltatások bírásához keresett a barátom és a párja egy olyan céget, akik tárhely szolgáltatás témájában nagyon profik.

A tárhely szolgáltatás adása nem az ördögtől való dolog, de valamely cégeknek még sem megy flottul, ezért nem az első adandó cégnél állapodtak meg, hanem kerestek további lehetőségeket, és milyen jól tették. Amikor megtalálták a megfelelőt, nem volt semmilyen kétség, hogy ez lesz az a cég, akikkel együtt tudnak majd működni, akkor még csak reménykedni tudtak, hogy sokáig lesz közös az együttműködésük. Mivel interneten kell kiválasztani az adott céget, akinél szolgáltatást rendelsz meg, akkor az a nagyon fontos, hogy milyen első benyomás ér, márpedig ennek a cégnek a honlapja mindent vitt, olyan profin szerkesztett jól átlátható volt, hogy barátom azt mondta, hogy öröm volt az oldalon körbe nézni és információt szerezni, mint a cégről, mint pedig az általuk nyújtott szolgáltatásokról. Erre pedig számos lehetőségük adódott, ugyanis a cég tárhely szolgáltatás terén nagyon profi, de nem csak ezzel foglalkozik, minden tevékenységi köre pontról pontra jól leírt, hozzá nem értő személyek is könnyen értik, hogy milyen szolgáltatásokat tud nyújtani a cég. Ami pedig a barátomat illeti, informálódni kezdett az oldalon a cég által nyújtott tárhely szolgáltatásait illetően. Szimpatikus, és profi cég képen tűnt fel első körben, ami tovább javította a cég esélyeit és a barátom hajlandóságát az, hogy 5 napig ingyen biztosítják a tárhelye. Ez lehet, hogy kevés idő, de nem ebben az esetben, 5 nap alatt mindenre fény derül, hogyha nem működik a tárhely, vagy ha a cég nem ad elegendő segítséget a megrendelőjének. Ez az 5 nap egy előny, illetve biztosíték a tárhely megrendelője számára, hogy mindig van kihez fordulni, garanciának tekinthető ez az 5 nap. Ami meg inkább megfogtak a barátomat, hogy ennél a cégnél rendelje meg a tárhelyet, hogy a weboldal biztonságban lesz és hogy profi szakemberek kezébe kerül az ügy. Valamint a kis vállalkozásához mérten, lehet csomagokat megrendelni. Különböző árkategóriájú és tárhely méretű csomagokkal készülnek az érdeklődők, megrendelők számára. Így a barátom egy közepes mérető csomagot szemelt ki, melynek a web és e-mail része is meg fog felelni annak az üzlet méretnek, melyet most vezetnek, és még azzal is számoltak, hogy a közeljövőben a vállalkozása is nő, ezáltal a tárhelynek is bírnia kell még a megnövekedett e-mailezést vagy látogatottságot. A cég nagyszerűen jellemzi saját csomag szolgáltatásait, ezáltal az érdeklődőknek segít abban, hogy ténylegesen jót válasszanak. Nem árul zsákbamacskát, hogyha tényszerűen leírja, melyik csomagot, mely cégeknek ajánlja. Barátom is hallgatott a cég tanácsára és aszerint rendelte meg a saját tárhelyét.