Volt egy osztálytársam, aki régebben mindig a szünetekben zsebre tette a többieknek a cuccait. Persze mindig visszaadta, de ezzel húzta az agyunkat, hogy megvárta, míg mindenki teljesen ideges lesz, hogy nincsenek meg a cuccai. Aztán titokban csempészte vissza őket, így egy ideig nem bukott le. Kisebb dolgokról van csak szó. Radír, ceruza, füzet, táska, esetleg egy pulóver. Ő meg közben röhögött a markába, de így bukott le aztán, hogy észrevettük, hogy ott kuncog. Abból már tudtuk, hogy ő volt az. Persze egy idő után egy-két embert ő bevont a kis játékába, mielőtt ugye lebukott volna, és ők páran nagyon jót szórakoztak azon, amikor a többiek keresték a cuccaikat, és tökre idegesek voltak már.
Egyszer pont az egyik órán történt egy nagyobb hisztérika emiatt, azt hiszem, hogy pont akkor tanultunk a magyar kultúráról, arról, hogy milyen a gazdaságunk, mit kell tudni az országunkról, és minden ilyesmi. Az egyik lánynak nem volt meg a füzete, még óra előtt a srác elvette. Ő pedig már negyed órája kereste. Turkált a táskájában, a padban, mindenhol suttogott, hogy kinél lehet, ki vette el, és ilyesmi, amit aztán a tanár is meghallott, és rászólt, hogy ugyan nem tudja, hogy mi lehet az ő gondja, de eléggé zavarja az órát. Ő meg emiatt kikelt magából, hiszen ő tanulni szeretett volna és odafigyelni arra, amit a tanár mond, de nem tudta, hova írjon, mert nem volt meg a füzete. És biztos volt benne, hogy reggel bepakolta a táskájába, mielőtt elindult iskolába és már nagyon mérges volt, hogy hiába keresi, nem találja.
Akkor a srác megijedt, hogy a lány már ennyire mérges, és gyorsan odaadta neki. Azt mondta a srác, hogy azért nem szólt már korábban, mert ő nem tudta, hogy a lány mit keres. Ez után egy ideig nem csinált ilyet, így mi is elfelejtettük az esetet, de aztán ugye, amikor egy másik esetnél elkuncogta magát, akkor a történetnek már vége lett, többet nem folytathatta ezt az amúgy is fura játékát.
Én is nagyon utálom, amikor nincs meg valamim. Az olyan rossz érzés. Egész végig csak azon mérgelődök, hogy nincs meg a cuccom, és nem tudom, hol hagyhattam, otthon van-e, elvette-e valaki, elhagytam útközben vagy bármi más. Nem szeretem azt sem, ha csak úgy kérdés nélkül elveszik a cuccaimat. Volt már olyan is, hogy elmentem a hétvégén a nagyihoz, nála hagytam az egyik füzetem, bementem másnap az iskolába, nem volt nálam és nem tudtam így az órára felkészülni, amiért a tanár néni nagyon mérges volt.
Aztán, amikor már kezdett mindenkit idegesíteni ennek a srácnak a bugyuta játéka, szóltunk a tanárnak is, mert nem tűnt ez igazán ép eszű játéknak, meg már amúgy is nagyon untuk. A tanárnő pedig beszélt a srác szüleivel, akik pedig elmondták neki, hogy már történt ilyen otthon is, a srác az anyukája swarovski karkötőjét is elvette már egyszer, pedig a swarovski karkötő nagyon közel állt az anyukájának a szívéhez , mert ő azt még korábban az anyukájától kapta. Nem tudtuk meg soha, hogy van-e valamilyen mentális betegsége ennek a srácnak, amiért ilyeneket csinált, meg egy idő után már eléggé visszahúzódó lett, el is ment aztán és iskolát váltott.
Amúgy is kicsit nehezen tanult, nehézségei voltak azzal is, hogy normálisan odafigyeljen az órán anélkül, hogy bárkit is zavarna. Nem is nagyon lehetett tőle néha odafigyelni a magyar kultúrás óránkon, pedig ha akkor tudtam volna órán figyelni, lehet, hogy megmaradt volna valami még a magyar mezőgazdaságról a fejemben. Mindenesetre, amikor már elment, akkor nem volt semmi gond az osztályban, senkinek nem tűnt el semmilyen cucca.