Tökéletes frizura nomád körülmények között is

A szüleim néhány évvel ezelőtt vettek egy tanyát, és úgy döntöttek, hogy az ebből származó turizmusból fognak megélni. Vettek jószágokat, mint például marhákat, lovakat, tyúkokat stb. A testvéreimmel sokat be kellett segítenünk a ház körüli munkákban, hiszen nem kevés dolgot kellett a családnak nap, mint nap elvégeznie. De nekem ezzel semmi bajom nem volt, hiszen szerettem az állatokat, és világ életemben falun éltem, így az ehhez hasonló munkákhoz voltam szokva. Bár az internetelérés korlátozott volt a tanyán, és gyakran az elektromos árammal is akadtak problémák, a világon semmiért nem cseréltem volna el ezt az életmódot.

Ahogy elkezdtem nőni, kamaszodni, természetes volt számomra is, hogy elkezdek bulikba járni, illetve különböző szórakozóhelyekre. Egy-egy ilyen alkalommal, mikor a gimis osztálytársaimmal nekiindultunk az éjszakának, szerettem kicsinosítani magam, mint szinte minden korombeli lány. Prioritás lett az életemben, hogy legyenek a ház körüli munkás ruhákon kívül nagyon csinos darabjaim is, és azon kaptam magam, hogy már otthon, munka közben sem szívesen hordtam az addig szokásos munkás ruháim. A másik fontos dolog volt, hogy hogy áll a frizurám. Hosszú időt képes voltam eltölteni a hajam beállításával, vasalgatásával. Történt egyszer egy ilyen alkalommal, hogy azt vettem észre, hogy a hajvasalóm elkezd füstölni és szikrázni. Egyértelmű volt, hogy beadta a kulcsot, többet nem volt hajlandó működni. Mivel nem tudtam elképzelni a mindennapjaim hajvasalás nélkül, mindenképpen egy új darabra volt szükségem.

Elmondtam a szüleimnek a problémámat, és szerencsére megengedték, hogy válasszak egy új eszközt. Be is írtam a keresőbe, hogy hajvasaló webshop, és rákattintottam az első találatra. Rögtön meg is tetszett egy Remington márkájú hajvasaló. Azért akadt meg a szemem pont ezen, mert a régi eszköznek is ez volt a márkája, és bár felmondta a szolgálatot, nagyon régóta használtam, olyan régóta, hogy nem is emlékszem olyan időre, amikor nem volt meg. Ráadásul 60 hónap gyártói garancia járt hozzá, ami valljuk be, nem kevés!

Ami fontos szempont volt nekem, hogy lehessen magas hőfokra állítani, mert eléggé kezelhetetlen típusú hajam van, amit minimum 200 fokos hajvasalóval lehet csak megszelídíteni. Emiatt nem kellett aggódnom, mert a készülék kijelzőjén 180 foktól egészen 230 fokig lehet állítani a hőmérsékletet, így igen sok hajtípusnak lehet megfelelő. Tovább olvasva a jellemzőket, megakadt a szemem azon, hogy ha azt érzékeli az eszköz, hogy már több mint egy órája nem volt használatban, akkor kikapcsol. Ez még vonzóbbá tette azt a lehetőséget, hogy ezt a hajvasalót válasszam, mert sajnos korábban a családunkban történt már tűzeset, mert az egyik családtagom elfelejtett kihúzni a konnektorból egy régi típusú hajvasalót.

Eldöntöttem, hogy megrendelem az eszközt, és ezt meg is tettem. Nagyon meg voltam vele elégedve, elmondhatom, hogy már elég hosszú ideje tesz jó szolgálatot számomra ez a Remington hajvasaló. Bárki kérdezi tőlem, bátran tudom ajánlani, mert professzionális végeredményt lehet úgy is elérni, hogy csupán reggel a fürdőszobában kivasalja az ember lánya a haját. Az első pár használat után sokszor előfordult velem, hogy azt hitték, fodrásznál voltam, azért áll ilyen jól a hajam pedig csupán egy jó minőségű hajvasaló készülékre van szükség ahhoz, hogy tökéletes frizurát lehessen készíteni a mindennapok során. Még anyukám is gyakran kölcsönkéri, annyira megtetszett neki is!