Fontos a vélemény a padlófűtés esetében is!

Ha vidéken él az ember, sok dologra nehezebben rávehető. Többnyire ezek olyan dolgok, amelyek valamilyen újítással járnak, megkívánják, hogy kilépjünk hozzá a komfortzónánkból. Ez alapból sem könnyű, de vannak igazán extrém esetek. Múltkor mégis sikerült rávennem a szomszéd Piri nénit, hogy két csirkefarhát szétkapása között nézzünk rá a https://elektromospadlofutes.info/velemenyek oldalra.

A történet kapcsán persze nem kell semmi extrára gondolni, egyszerűen csak annyi történt, hogy a szomszédnál már sokadjára romlott el a fűtés. Nem akarta elhinni, hogy ez már nem igazán orvosolható probléma, be kéne neveznie egy új fűtőrendszerre. Nagyon nem akarta, mindig azt hajtogatta, hogy de hát ő milyen szegény kisnyugdíjas, miből fog neki telni a napi betevőre… Az igazság persze az, hogy mindenki tudta róla, hogy valójában milliomos, nem kell aggódnia az anyagi háttere miatt. Vidéken se kéne élnie, megtehetné, hogy otthagyja jelenlegi lakhelyét. Bármikor megtehette volna, csak benne még mindig az él, hogy életed végéig spórolnod kell, és sose lépj túl a korlátaidon.

Tudtam, hogy nehéz kihívás lesz, de megfogadtam, hogy ezen változtatok, és rá fogom venni a fűtés korszerűsítésére. Még elképzelésem sem volt arról, hogy hogyan, de azt tudtam, hogy meg fogom csinálni. Ha kell, hetekig győzködöm, addig nyaggatom, míg nem küldi rám valamelyik padlócirkálóját, amelyik úgyis már csak halálra nyalogatni tud. Nem éreztem úgy, hogy fizikális sérelem érhetne küldetésem során, de azt tudtam, hogy ez mentálisan tényleg nem lesz könnyű menet.

Először próbáltam azzal kezdeni, hogy összeszedtem, milyen lehetőségei vannak a fűtés terén. Nem volt éppen kevés, az már biztos. Nem nagyon hallgatta meg egyik opciót sem, így másik stratégiát kellett választanom. Nem akartam semmit sem ráerőszakolni, de úgy döntöttem, hogy ha nem hagyja magát, kész tényekkel állok elé. Kiválasztottam a nekem legszimpatikusabb céget. Végül az Elektromos Fűtés Kft.-re esett a választásom, mert úgy gondoltam, hogy csirkefarhátas Piri néninek ezzel kéne a legkevesebbet vesződnie. Fontosnak tartottam ugyanis, hogy ne kelljen hatmillió gombot nyomogatnia, ha esetleg beadná a derekát, és még csak rögtönzött gázszerelő bemutatót se kelljen tartania, ha úgy hozza a sors. Így kizárásos, meg persze szimpátia alapon maradtam az Elektromos Fűtés Kft. elemzésénél.

Azt mindenképp fontosnak tartottam, hogy én is kellően tájékozott legyek, mert úgy határozottabban tudok érvelni. Kicsit izgultam, amikor az első komolyabb beszélgetésre készültem. Még a nagy hadművelet előtt átugrottam egyik haveromhoz, akinél már egy ideje padlófűtés is volt. Mint kiderült, pont az általam kinézett cégtől. Egyből eszembe jutott, hogy valamilyen ürüggyel át kéne csalni Piri nénit, hogy megtapasztalhassa, milyen jó is az elektromos padlófűtés. Végül haverommal kieszeltük a nagy ötletet. Ne röhögjetek ki, de megkértük Piri nénit, hogy segítsen szétszedni pár csirkefarhátat. Nagyon gagyi ötlet, de bevált.

Mi persze a háttérben azért ennél jobban felkészültünk, minden eshetőségre számítva be volt kapcsolva a fűtés, a gépen meg volt nyitva a https://elektromospadlofutes.info/velemenyek oldal. Amikor Piri néni megérkezett, azon aggódtunk, hogy nem fog működni a terv. Biztos, ami tuti alapon azért volt otthon csirkefarhát, hogy hitelesebbek legyünk.

Végül el se kellett jutnunk a farhát dologig, ugyanis Piri néni ahogy belépett a lakásba, megérezte azt a kellemes meleget. Meg is kérdezte, hogy milyen fűtés van itt, ami ilyen jól átfűti a lakást? Elmondtuk neki, hogy olyan, amilyen remélhetőleg neki is hamarosan lesz, mert szüksége van rá.

Rájött, hogy bizony csapdába lett csalva, de nem akart a kellemes melegből kimenni a csípős hidegbe, ezért megadta magát. Legalábbis kezdetlegesen. A java természetesen még hátra volt. Egy komplett kiselőadást tartottunk neki az elektromos fűtés előnyeiről, többek között arról, hogy nagyon hatékony, és neki alig van dolga vele. Ez azért tetszett neki. Ahhoz, hogy tényleg sikeres legyen a küldetésünk, bevetettük a https://elektromospadlofutes.info/velemenyek oldalt is. Mivel Piri néninek már eléggé rossz a szeme, mindent fel kellett neki olvasnunk, de nem volt ez nekünk nagy teher.

Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy mások véleményét is kiemelve győzzük meg az elektromos fűtés hatékonyságáról, és annak előnyeiről. Nem hittük, hogy sikerrel járunk, vagy hogy egyáltalán végig fog minket hallgatni. Mégis csak abszurd, hogy két fiatal elcsalja egy számára idegen lakásba csirkefarhátat cibálni, és a végén a teleshopokat megszégyenítő meggyőzőerővel ráveszik egy új fűtésrendszer beszereltetésére. Pedig képzeljétek el, ez nagyon is működött!

A kicsit feszengősre sikerült műsorunk után Piri néni megjegyezte, hogy ha már ennyire ezen küzdünk, segítsünk neki az ügyintézésben. Nem szívesen kért segítséget, mert szégyellte bevallani, hogy eljárt felette az idő, és bizonyos dolgokban már segítségre szorul, nem akar senkinek sem a terhére lenni. Megnyugtattuk, hogy mi egyáltalán nem érezzük ezt tehernek, sőt, mi csak jót szeretnénk neki. Megígértük, hogy neki nem is igazán kell vesződnie semmivel, majd mi felvesszük a kapcsolatot az Elektromos Fűtés Kft. munkatársaival, és levezényeljük a dolgot.

Így is lett, neki nem kellett semmilyen megterhelő dolgot tennie a fűtés ügyében. Azt majd talán máskor mesélem el, hogy hogyan is folytatódott a történetünk, de annyit el merek árulni, hogy nagyon is jó véget ért. Végre Piri néninek nem kell fagyoskodnia a lakásában, és azt gondolom, hogy ez minden fáradozást megért.