Nagypapánk januárban töltötte be a hetvenedik születésnapját. Ennek alkalmából természetesen meg is ünnepeltük őt, együtt volt az egész család. Ott volt nagypapám, nagymamám, a nagynéném és a férje az unokatesómmal, na meg a mi szűk családunk is, egyszóval népes társaság gyűlt össze.
Sajnos nagyon ritkán látom csak a nagyszüleimet, mert ők vidéken, Bács-Kiskun megyében élnek, ahol a nagypapa szőlő termesztéssel foglalkozott mielőtt nyugdíjba ment. Persze azóta sem tudott felhagyni a növénytermesztés, no meg a bor iránti szeretetével, így aztán ha esik, ha fúj, minden idejét a kertben tölti a szőlőtőkékkel, paradicsom palántákkal, gyümölcsfákkal és még sorolhatnám. Nagymamám mindig mondja is neki, hogy „Feri, lassan igazán abbahagyhatnád ezt!”, de Feri, vagy a nagypapám szinte meg se hallja. Neki ez az élete és valószínűleg addig fogja ezt csinálni, amíg csak bírja.
Amíg kicsik voltunk, nagypapa növények iránti szeretetét mi unokák nem nagyon szerettük, mert állandóan gyümölccsel és nyers zöldségekkel etetett minket, mi pedig gyerekként szinte rá sem tudtunk nézni ezekre, nemhogy még megenni őket. Aztán ahogy egyre idősödtünk és elkezdtünk felnőni, rájöttünk arra, hogy ezek a növények nagyon finomak tudnak lenni, arról nem is beszélve, hogy egy részéből bor és pálinka is készül, amiért így huszonéves korunkban már összetesszük a két kezünket, mert nem minden embernek van olyan nagypapája, aki ilyeneket csinál! Lehet, hogy én nem tudom elég objektíven megítélni sem a borát, sem a pálinkáját, mivel nagyon szeretem papát, de amikor néhány barátomat megkínáltam vele, ők is pozitívan nyilatkoztak róla. Hiába, nagy mester az öreg.
Mint azt az előbb már említettem, sajnos csak ritkán, évente öt vagy hat alkalommal tud igazán együtt lenni a család, mert mindannyian máshol, egymástól távol élünk. A nagyszüleim Bács-Kiskun megyében laknak egy kis faluban, a nagynénémék Szombathelyen, mi a családommal pedig Budapesten, így aztán csak a nagyobb sátoros ünnepek során, mint húsvét, karácsony és szülinapok, tudunk együtt lenni. Illetve nyáron, amikor mindenki iskolai szüneten vagy szabadságon van, és olyankor akár egy egész hetet ott töltünk a nagyszülőknél. Az utóbbi két hónapban viszont egymás után kétszer is találkoztunk, karácsonykor és januárban Feri papa születésnapján is.
Jól sikerült a szülinapi ünneplés, de persze nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen egy családi összejövel sosem az ereszd el a hajam táncolásról és megőrülésről szól, de ettől függetlenül én ezt a fajta szórakozást is kifejezetten szeretem. Már karácsony után egyből elkezdtünk készülni rá, persze titkokban, hogy mivel lehetne papát meglepni és a kedvében járni. Nagymamám már hetekkel az esemény előtt összeállította a menüt (tyúkhúsleves, főtt hús meggyszósszal, rántott csirke krumpli pürével és végül diótorta; ezek a papa kedvenc ételei), mi pedig azon ötleteltünk, hogy milyen ajándékkal lehetne meglepni őt ezen a jeles napon.
A testvéreimmel és az unokatestvéreinkkel összebeszéltünk, és úgy döntöttünk, hogy együtt adunk Feri papának néhány apróságot. Ötleteltünk egy darabig, aztán végül a húgom, Kriszti vetette fel azt az ötletet, amiben végül mindannyian kiegyeztünk. Talált a neten egy olyan webáruházat, ahol árulnak vicces ajándékokat különböző alkalmakra. Végig nézve a honlapot nagyon sok érdekes, ötletes és frappáns dologra bukkantunk, szinte már a bőség zavara állt fent, hogy mégis mi lenne a legjobb. Mivel egy dologra nem tudtuk leszűkíteni, ezért mindannyian kiválasztottunk egy-egy dolgot, és így a papa minden unokájától kapott egy kis apróságot. Kriszti egy vicces, feliratos korsót választott, Tomi egy pólót, Peti egy vicces kötényt, én pedig egy tusfürdőt, amire az van írva, hogy „A Papa pótolhatatlan”. Szerintem mindannyian érdekes dolgokat találtunk ki. És örült-e Feri papa? Na ná!
Meglepetés volt az egész szülinapozás. Persze azt látta, hogy nagymamám süt-főz a konyhában, de azt hitte, hogy csak egy szokásos, hétvégi ebéd készül, nem pedig egy tízemberes, születésnapi. Manci mama nem árulta el neki, hogy jövünk látogatóba, csütörtökön pedig, a napján, direkt mindannyian fel is hívtuk, hogy azt higgye, ennyi volt a felköszöntés. Feri papa éppen kint volt a kertben amikor megérkeztünk. Látni kellett volna az arcát, úgy meg volt lepődve, hogy meg sem tudott szólalni. Hirtelen nem értette, hogy mégis mit keresünk ott, de mikor tíz perccel később a nagynénémék autója is begördült a ház elé, akkor már kezdte összerakni, hogy itt valami turpisság van.
Egész hétvégén ott voltunk a nagyszülőknél. Nagyon jókat ettünk, hiszen nagymamám istenien főz, és finomakat ittunk, mert persze papának mindig van még egy kis maradék bora és pálinkája. Ebéd után átadtunk az ajándékainkat, először a szüleink, akik közösen egy nagyon szép órát vettek Feri papának, utána pedig jöttünk mi és a vicces ajándékok. Jókat mosolygott rajtuk a papa, de az látszott rajta, hogy a szíve mélyén nagyon meghatódott ezektől az apró figyelmességektől.
Nagyon szeretek a nagyszüleimnél lenni, sajnálom, hogy gyakrabban nincs erre lehetőségem. Viszont majd ha beköszönt a nyár, és letudom minden vizsgámat az egyetemen, akkor pihenésképpen biztos eltöltök majd egy, vagy akár két hetet is a nagyszülői házban, ahol csend van, nyugalom és béke, igazi vidéki idill. Csak arra kell majd vigyáznom, hogy az ottlétem során nehogy felszedjek néhány kilót, mert papáéknál mindig tömik az unokát minden földi jóval.