Korábban már meséltem a nagyszüleimről akik vidéken, Bács-Kiskun megyében, Sükösdön laknak. Nagyon szeretem őket, végtelenül jó lelkű és kedves emberek, de sajnos viszonylag ritkán találkozunk velük a köztünk lévő távolság miatt. Múlt hétvégén azonban találkoztunk, annak ellenére, hogy most egyik családtagunknak sem volt se születésnapja, se névnapja.
A legutóbbi találkozásunk apropója egy esküvő volt. Manci mamának van egy barátnője Sükösdön, Kati néni, akivel már több mint ötven éve barátnők. Együtt nőttek fel, sokáig egy helyen is dolgoztak, ráadásul csak egy utcányira laknak egymástól, szóval mindig is közeli volt a viszonyuk. Kati néni gyerekei és unokái már elköltöztek Sükösdről viszonylag régen, múlt hétvégén azonban ott gyűlt össze a család, mert Kati néni unokája, Anita, itt tartotta az esküvőjét. Kati néni persze mamáékat is elhívta, mama pedig minket, mert „az úgy illik”, mi pedig nem akartuk, hogy szó érje a ház elejét, így hát elmentünk. Manci mama már a telefonban is hosszasan emlegette, hogy amikor pár éves voltam, akkor együtt játszottam Anitával a kertben és mennyire jól szórakoztam közben. Igaz, hogy ennek már több mint húsz éve, és azóta alig váltottunk pár szót, de ettől függetlenül szimpatikus nekem a lány és kíváncsi voltam az esküvőjére.
Mivel illik kiöltözni, anyuval és a húgommal elmentünk vásárolni, de egyik üzletben sem találtunk jó ruhákat. Nekem azonban eszembe jutott, hogy múltkor találtam egy jó alkalmi ruha webshopot, ahol érdemes lenne szétnéznünk. Anyunak annyira nem tetszett az ötlet, mert ő a olyan hagyományos, boltban vásárlós típus, de azért úgy volt vele, hogy meg lehet nézni, hátha. Nos, nekem lett igazam, mert rövidesen mindhárman találtunk magunknak olyan ruhát, amibe szinte beleszerettünk. Egyből meg is rendeltük a ruhákat, hogy megérkezzenek azelőtt, mielőtt elutazunk és így is lett. Örültünk, mert jó méretet rendeltünk mindhárman, és mindenkin jól is álltak a kiválasztott ruhák.
Anita esküvője tipikus vidéki lagzi volt templomi szertarással, házias ételekkel és mulatozással egészen hajnalig. Én is nagyon jól éreztem magam, egy apróságot leszámítva: A násznép fele engem is arról faggatott, hogy nekem mikor lesz az esküvőm. Még jó, hogy a barátom nem ért rá eljönni velünk, mert ha őt is erről faggatták volna, akkor már este hat előtt elmenekült volna. Nem mondom, nekem már megfordult ilyesmi a fejemben egy-egy romantikus pillanatban, de amikor visszatér a realista énem, akkor rá kell jönnöm arra, hogy nagyon fiatal vagyok még a házassághoz, nem kell elsietnem. Mondjuk Mátét nagyon szeretem és el tudnám vele képzelni az életem, de az elkövetkezendő pár évben még várhatunk ezzel a nagy lépéssel.
Aztán ki tudja… ha hihetünk a babonáknak és a hagyományoknak, akkor lehet, hogy hamarosan bekötik a fejem, mert én kaptam el az eldobott esküvői csokrot! Nem mondom, Manci mamával madarat lehetne fogatni ha „végre” férjhez mennék, de szerintem akkor is örülni fog, ha ez csak később következik majd be.