Élménybeszámolót tartottam a szerkesztőségben a lánybúcsúmról

Amikor a nászutamról csokibarnán hazatérve belibbentem a szerkesztőségbe, hangos füttyögés fogadott. Elnevettem magam: imádtam a kollégáimat. 5 éve dolgoztam a Pannon Infónál, mint olvasó-szerkesztő, imádtam a munkám, meg ezt a sok lököttet az irodában, aki minden helyesírási vagy gépelési hibáját nyelvújításnak akarta beállítani. Kicsi lap voltunk, kis szerkesztőség, helyi mezőgazdasági hírekkel, vásári, fesztiváli beszámolókkal, programajánlókkal.

De ez most senkit nem érdekelt, mindenki a lánybúcsúmról akart tudni mindent. A húgom talált rá a balatoni cég weboldalára balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/, és azonnal tudta, hogy ez nekünk való.

A többféle csomagból a középső hosszúságút választották, és minden percét élveztem. Az éjjel soha nem érhet véget fantázianevet viselő program egy kétórás vitorlázással indult, ahol csak mi voltunk, csajok, és a hajóvezető, aki nyilván szokva volt a lánybúcsús társaságokhoz, és jókat derült rajtunk, ahogy visítozva integettünk minden szembejövő hajónak, vagy éppen szelfiztünk vele. Ezidő alatt korlátlan italfogyasztást biztosítottak a hajón, úgyhogy gyorsan emelkedett a hangulat – Zizit úgy kellett lebeszélni róla, hogy ne kezdjen ki a hajóvezetővel…

Fantasztikus kilátás, 35 fok meleg, vakító kék Balaton! Néha már azt hittem, álmodom, annyira gyönyörű volt.

Ezután nekivágtunk a siófoki éjszakának: a csomag részeként ingyenes belépésre jogosító karszalgunk volt a legklasszabb bulihelyekre, és a karszalaggal kedvezményes volt az italfogyasztás is – mondanom sem kell, átbuliztuk az éjszakát!

A fennmaradó részét a vitorláson töltöttük, ami nagyon klassz élmény volt, még sosem aludtam „vízen”, és azt hittem, majd tengeribeteg leszek álmomban, de ehelyett olyan mély álomba ringatott a Balaton, amilyenben már rég nem volt részem.

Szintén a csomag részeként a reggelit a kikötői étteremben költöttük el, természetesen csodás panoráma társaságában. Ezt követően pedig a kikötő melletti hotel szóló wellness belépőinket használtuk fel, hogy eltüntessük magunkról a csúnya másnap nyomait.

Egyszerűen felejthetetlen élmény volt, elképesztően hálás voltam a csajoknak, amiért ilyen nem mindennapi lánybúcsút szerveztek nekem, kliséktől mentesen!

A csajok is el voltak ájulva az irodában, Klári rögtön elkérte a weboldal címét (balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/), ugyanis a nővére is nemsokára férjhez megy.

Ezek után igen emelkedett hangulatban láttunk neki újult erővel a munkánknak, hogy megfelelően tájékoztassuk a környéket minden fontos információról, eseményről.